Bűnügyek

Elfogták a rendőrök a zsebtolvajt

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a 49 éves nő Tatabányán kilopta a sértett zsebéből a benne lévő mobiltelefont.

Kifosztásért állhat bíróság elé

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a 47 éves nő pénzt és élelmiszert vett el áldozatától. A nyomozók rövid időn belül elfogták.

Fegyverrel rabolt, elfogták a rendőrök

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Több mint félmillió forintot vitt el két fegyverrel fenyegetőző, parókát és álbajuszt viselő férfi egy dinnyefelvásárló cég irodájából 2008 nyarán Medgyesegyházán. A rablás felderítésén azóta dolgozó Békés megyei nyomozók Győr-Moson-Sopron megyében elfogták az erőszakos bűncselekmény egyik gyanúsítottját.

Inka kiszagolta

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Gépkocsifeltörőt azonosított a somogyi nyomkövető kutya.