Bűnügyek

Lezárt ügy: Emberölés Nyíregyházán

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte a büntetőeljárást.

Lezárt akta: A munkahelyükön törte el az orrát

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

A Dombóvári Rendőrkapitányságon befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 23 éves döbröközi nővel szemben folytattak súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Két gyanúsított rendőrkézen

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi nyomozók őrizetbe vették azt a 37 éves helyi férfit, aki négy bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthat. Társa – aki a gyanú szerint két lopást követett el – szabadlábon védekezhet.