Kábítószer-kereskedő bűnszervezetet számoltak fel a rendőrök
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának koordinációjában több mint 100 rendőr 11 helyszínen, összehangolt akció keretében csapott le a hálózat tagjaira.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának koordinációjában több mint 100 rendőr 11 helyszínen, összehangolt akció keretében csapott le a hálózat tagjaira.
Hónapokon keresztül több lakásba, garázsba is betörtek, az ott fellelt és mozdítható értékes tárgyakat magukhoz véve távoztak, parkoló járművek szélvédőit törték be, vagy éppen felfeszítették az autókat. A három dunaújvárosi férfit a nyomozók elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát.
Egy 28 éves várpalotai férfi aranygyűrűket csalt ki a járókelőktől.
Az esztergomi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták azt a 26 éves dömösi férfit, aki két sátorból lopott hátizsákokat.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A bíróság elrendelte a letartóztatását annak az olasz embercsempésznek, akit az M6-os autópályán, a Geresdi pihenőben fogtak el a rendőrök.
Őrizetbe vették a gyanúsítottakat.
A csongrádi nyomozók fél órán belül elfogták azt a 46 éves szegedi férfit, aki egy nyitott autóból eltulajdonított egy táskát a városban. Lopás miatt kell felelnie.
Mégsem történt zsarolás.