Bűnügyek

Fegyverrel akart rabolni

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók őrizetbe vették a fiatalkorú gyanúsítottat.

Talicskával ment lopni

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy tari ingatlanba tört be egy 20 éves férfi, akit a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki.

Szarvastetem a csomagtartóban

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sámsonháza külterületén igazoltatták az 51 éves pásztói férfit a rendőrök.

Négy bűnelkövető ellen, összesen 24 körözés

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az V., a XIII. és a XIV. kerületi rendőrök négy férfit fogtak el, akik közül kettő ellen hat-hat, egy ellen tizenegy körözés volt érvényben, egy pedig már a körözési toplistán szerepelt.

Összeverekedtek

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Együtt ittak, betört orr és szélvédő lett a vége.

Lövöldözött

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai nyomozók egy 38 éves helybéli férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki a megyeszékhelyen egy gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött.

Beengedte az idegeneket, elvitték a pénzét

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az I. kerületi nyomozók azonosították és elfogták azt a két nőt, akik elvitték egy idős férfi spórolt pénzét.

Lopás miatt kell felelnie

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 50 éves férfi ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszát zárták le a pásztói nyomozók.

Meghamisította a forgalmi engedélyt

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a 29 éves férfit, aki a Héhalomban történt ellenőrzésekor meghamisított okiratot adott át nekik.

Rongáltak

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hatvani Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.