Bűnügyek

Hétvégi házakat tört fel

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Adonyi Rendőrőrs munkatársai elfogták azt a férfit, aki 2019 tavasza óta több rácalmási hétvégi házba tört be, ahonnan elektromos termékeket, kerti szerszámgépeket, valamint egyéb, mozdítható tárgyakat vitt el.

Nagy értékű autókat rongált meg

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az újpesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki 13 autót rongált meg, ezzel több mint ötmillió forint kárt okozva.

Féksarut loptak

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök a bejelentést követő egy órán belül előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 30 éves férfit.

Lezárt vizsgálat: Gépkocsit lopott

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök befejezték egy 29 éves helybéli férfi ellen indult nyomozás vizsgálatát, aki ellopott egy gépkocsit, majd miután a rendőrök el akarták fogni, menekülés közben egy járőrt is elsodort.

Vadkender a fürdőben

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egri férfi a gázt és az áramot is illegálisan használta.

Kilencvenrendbeli csalás

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Loptak, de nem jutottak messzire

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Betörtek Gyomaendrődön, egy sporttelep tárolójába és főépületébe. A lopás gyanúsítottjait a városi rendőrőrs rendőrei a helyszín közelében elfogták.

Rendszámokkal trükközött a körözött

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Várpalotai Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés miatt indított büntetőeljárást egy 35 éves érdi férfi ellen.