Bűnügyek

Őrizetben a szerb embercsempészek

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottakat Drávaszabolcs és Tompa közelében fogták el a rendőrök.

Rendszámot cserélt

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát az 54 éves helyi lakos ellen.

Lopás miatt őrizetben

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi rendőrök gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek egy jászkarajenői férfit.

Otthon árulta a drogot

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A III. kerületi rendőrök akkor fogták el, amikor éppen csomagolta a kábítószert.

Garázdaság Nagykanizsán

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dél-zalai város rendőrei elfogták a verekedőket.

A pléd takarásában

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ózdi rendőrök elfogtak egy férfit, akivel szemben három körözés is érvényben volt.

Fel akarta gyújtani

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Korábbi sérelmét akarta a nő megtorolni úgy, hogy dulakodás közben benzinnel locsolt le több embert. Meggyújtani azonban már nem tudta.

Szívtájékon szúrta

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói vádemelést javasolnak azzal a 48 éves nővel szemben, aki a gyanú szerint életveszélyes sérülést okozott élettársának.

Garázdaság Székesfehérváron

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság garázdaság miatt indított büntetőeljárást.