Bűnügyek

Karja bánta

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bonyhádi Rendőrkapitányság súlyos egészségromlást eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 38 éves férfival szemben.

Közúti balesetet okozott

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya befejezte a tavaly augusztusban történt baleset vizsgálatát.

Tetten érték őket

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopni próbáltak, a kapuvári rendőrök a helyszínen elfogták őket.

Időseket fosztottak ki, őrizetben vannak

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Békés megyei rendőrök Pest megyében elfogtak négy férfit, akik a gyanú szerint közüzemi szolgáltató munkatársainak adták ki magukat és nyugdíjasoktól vitték el a megtakarított pénzüket.

Taxiban rabolták ki a fiatalt

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának rendőrei gödöllői albérletében fogták el azt a 23 éves férfit, aki a gyanú szerint 2018-ban fegyverrel rabolt ki egy 17 éves fiút Zuglóban.

Tetten érték a gépkocsifeltörőt

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Újbudai állampolgárok segítségével sikerült elfogni az autókat feltörő férfit.

Vitték a festményeket és a fűkaszát is

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az adonyi rendőrök egy 25 éves perkátai férfit és annak 26 éves élettársát hallgatták ki gyanúsítottként.

Lezárt ügy: autóbusz kasszájából lopott

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás vétség elkövetése miatt indult büntetőeljárás egy 40 éves várpalotai férfi ellen, a helyi rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Balesetből garázdaság

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vétlen fél ököllel ütötte az okozót.