Táskát rabolt, elfogták

A nagykőrösi rendőrök fél órán belül elfogták a 29 éves helyi férfit.
A nagykőrösi rendőrök fél órán belül elfogták a 29 éves helyi férfit.
A szigetszentmiklósi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 57 éves helyi férfit.
A Bács-Kiskun megyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett elkövetésével gyanúsítanak egy dávodi nőt.
Az újpesti rendőrök befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hamis vezetői engedélyeket, nyelvvizsga és érettségi bizonyítványt készített újpesti lakásán hét személy megrendelésére.
Táskalopás és autólopás feltételezett elkövetőit fogták el rövid időn belül a salgótarjáni rendőrök.
A Tolna megyei rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy bölcskei nő és lánya ellen folytattak emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói befejezték annak a férfinak és élettársának az ügyét, akik elloptak Újbudáról egy autót, majd a garázsukban elkezdték szétbontani.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlete miatt indított büntetőeljárást.
Nagykállóban fogták el a testvérpárt.
A keszthelyi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.