Bűnügyek

Fél órán belül elfogták

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások elfogták azt a helyi férfit, aki betört egy lakásba Tiszacsegén.
A balmazújvárosi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Őrizetben a szentistváni támadók

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Még aznap azonosították azt a férfit és fiatalkorú társát, akik rátámadtak egy idős nőre szentistváni otthonában.

Ököllel ütött, késsel szúrt

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szilaspogonyban bántalmazta volt élettársát egy 31 éves nő.

Eldurvult a vita

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tarnaleleszi férfit a helyszínen elfogták a rendőrök.

Babakocsis csaló

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az interneten hirdetett a 24 éves sárkeresztúri nő.

Egy perc alatt elfogták a kifosztót

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A VI. kerületi térfigyelő központ észlelése alapján a BRFK Közrendvédelmi Főosztály járőrei a Nyugati téren elfogták azt a férfit, aki egy padon alvó férfi telefonját ellopta.

Emberölés és életmentés

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

28 bűncselekmény néhány hónap alatt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi nyomozók három elkövető ügyében fejezték be a vizsgálatot. A férfiak lopásokat, betöréseket és rongálást követtek el a gyanú szerint.

Elvitte a pénztárcát

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Egri Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.