Bűnügyek

Elfogták a betörőt a nyomozók

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kalocsai rendőrök őrizetbe vették a lopással gyanúsítható helyi férfit.

Bíróság elé állhatnak a sorozattolvajok

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Befejezte az ügy vizsgálatát a rendőrség, azzal a két férfival és fiatalkorú társukkal szemben, akik több miskolci üzletből loptak el különféle árucikkeket.  

Őrizetbe vették a rendőrök a tolvajt

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Lopás miatt kell felelnie annak a férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint több nagy értékű mobiltelefont tulajdonított el egy debreceni bevásárlóközpont üzletéből.

Lopott talicskával tolta el

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy 34 éves mözsi férfit gyanúsítanak a tolnai rendőrök a bűncselekmény elkövetésével.

Szeszes italt és kávéfőzőt lopott

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy hétvégi ház pincéjét törte fel az a 23 éves nemti férfi, akit gyanúsítottként hallgattak ki a bátonyterenyei nyomozók.

Tetten érték a betörőket

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el három helybéli férfit.