Bűnügyek

Egy éjszaka két garázdaság

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Szolnokon és Szajolban is garázdaság miatt intézkedtek a rendőrök.

Volán mögül őrizetbe

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítási javaslattal tervezi befejezni a rendőrség, annak az ittas sofőrnek az ügyét, akit közúti ellenőrzés során szűrtek ki a forgalomból a miskolci rendőrök.

Garázdaság Oroszlányban

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók két 19 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Embercsempész rendőrkézen

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy olasz hatósági jelzésű gépkocsi ukrán állampolgárságú vezetőjét fogták el, aki a gyanú szerint kilenc illegális migránst akart Ausztriába juttatni.

A bíróságon garázdálkodott

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 18 éves helyi férfival szemben folytattak garázdaság vétség elkövetése miatt.

Szórakozóhely előtt verekedett

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök a 27 éves férfit rövid időn belül beazonosították és gyanúsítottként kihallgatták.

Trükkös lopás

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Ezúttal egy szolnoki asszonyt károsított meg a tolvaj.