Bűnügyek

Betörések elkövetőit fogták el

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt napokban elkövetett vagyon elleni bűncselekményeket derítették fel a salgótarjáni, szécsényi és bátonyterenyei nyomozók.  

Baltával keltett félelmet

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

A gyöngyösi férfit garázdaság bűncselekmény gyanúja miatt hallgatták ki.

Besurranót értek tetten

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni bűnügyesek őrizetbe vették azt a nőt, aki a megalapozott gyanú szerint több lakásba is besurrant.

Benzinkútról loptak

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy napon belül azonosították és elfogták az elkövetőket a székesfehérvári rendőrök.

Poénból lopott

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy tatabányai áruházból lopott illatszereket a helyi lakos, akit a rendőrök gyanúsítottként kihallgattak.

Garázdaság miatt felelhet

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

A dorogi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki egy parkoló autóba többször is belerúgott.

Fogyasztotta és a gyanú szerint terjesztette is

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt őrizetbe vett a rendőrség egy férfit Békés megyében. Hét, vele kapcsolatban álló fogyasztót is elfogtak a rendőrök.