Bűnügyek

Tűzeset egy mórahalmi ingatlanban

Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy holttestet találtak a tűzoltók egy mórahalmi házban ma reggel.

Lopott és körözték is

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Szemfüles állampolgár buktatta le Jászapátin a kukát lopó férfit, akit ráadásul még köröztek is.

Őrizetben az embercsempész

Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy szír állampolgárságú férfit hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök.

Rablással szerzett kétkerekű

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi rendőrök rövid időn belül elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

Ittasan okozott balesetet

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy 39 éves ungvári sofőrrel szemben folytatott.

Bedöntötte a kerítést

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

A 47 éves férfi a ház kerítésének bedöntését követően a bátaszéki ingatlan melléképületéből lopott el füstölt árut.

Áramot lopott

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Közel 150.000 forint kárt okozott a szolgáltatónak egy 27 éves salgótarjáni nő.

Rokona ékszerét lopta el

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

A hatvani rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy nap alatt elfogták

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették azt a nőt, aki a gyanú szerint egy komáromi lakásba surrant be.