Bűnügyek

Motort lopott

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A keszthelyi rendőrök őrizetbe vették a bűncselekménnyel gyanúsítható személyt.

Budapesten bujkált a dombrádi férfi

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók elfogták azt a férfit, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki, mert nem kezdte meg szabadságvesztésének letöltését.

Kéziszerszámokat és ipari kábeleket is lopott

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy ipartelepen levő raktárkonténerből különféle szerszámokat, villanyszerelési eszközöket és ipari kábelt is ellopott egy hódmezővásárhelyi férfi. A rendőrök a bejelentéstől számított öt órán belül azonosították.

Autóba rejtették

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A soproni rendőrök kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt fogtak el két petőházi férfit.

Egy órán belül

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megfenyegettek, majd kiraboltak egy fiút Törökszentmiklóson. A rendőrök egy órán belül elfogták a támadókat.

Két ügy három gyanúsított

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kecskeméti óvodából és egy bölcsödéből tulajdonítottak el értékeket augusztus végén és szeptember elején.

Kábítószert termesztettek

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az encsi nyomozók kábítószer-termesztés miatt fogtak el két férfit egy abaúji településen.

Fényes nappal raboltak

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök még a helyszín közelében elfogták azt a két férfit, akik kiraboltak egy fiatalt Törökszentmiklóson.

Betörés, nyomozás, felderítés

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári rendőrök elfogták a lopás feltételezett elkövetőit.