Tetten ért favágók
A tiszakécskei körzeti megbízott, a járőrök és egy polgárőr közösen fogták el a favágókat az erdő fáinak kitermelésével megbízó tolvajt.
A tiszakécskei körzeti megbízott, a járőrök és egy polgárőr közösen fogták el a favágókat az erdő fáinak kitermelésével megbízó tolvajt.
Egy autópálya pihenőben lévő benzinkút mosdójában felejtette a sértett a táskáját, amit egy német állampolgár eltulajdonított.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet két férfival szemben folytattak le, akik egy futballmérkőzésen beugrottak a pályára.
Lerúgott egy trolimegállóban elhelyezett kukát, majd az utcán mindenkivel kiabált egy férfi vasárnap éjszaka Szegeden. Garázdaság miatt indult ellene eljárás.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki Ózdon erőszakkal elvette egy fiatalkorú telefonját.
A káli férfit rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették a nyomozók.
A Dunakeszi Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 30 éves budapesti férfi ellen.
A 38 éves sofőr gázsprayvel lefújta és ököllel is bántalmazta vitapartnereit.
Egy belvárosi szórakozóhelyen két hét alatt hat turista ellen követtek el bűncselekményt.