Átszerelte a rendszámot

Pogány közelében igazoltatták a rendőrök azt a férfit, aki jogosulatlanul szerelt fel autójára egy próbarendszámot.
Pogány közelében igazoltatták a rendőrök azt a férfit, aki jogosulatlanul szerelt fel autójára egy próbarendszámot.
A hajdú-bihari nyomozók összehangolt akcióban fogtak el hat kábítószer-kereskedőt.
A rendőrök elfogtak egy 42 éves nőt, aki berúgta az egyik győri szálló szobájának ajtaját.
A 24 éves férfi előbb pénzt, majd telefont követelt a sértettől Pomázon.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A győri rendőrök garázdaság megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy 42 éves férfival szemben.
Vádemelést javasol a rendőrség a dunaföldvári férfi ellen.
Az oroszlányi rendőrök a kábítószer-kereskedő és fogyasztói ellen folytatott eljárás iratait átadták az ügyészségnek.
A ferencvárosi rendőrök lopás és kifosztás bűntett miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit.
Egy háromfős társaság támadt rá egy helyi férfira. A debreceni rendőrök rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőket.