Bűnügyek

Vizsgálják

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a Rákóczifalván történt halálesetek pontos körülményeinek tisztázása érdekében szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot.

Szabadnapos rendőr fogta el

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a fővárosi férfit, aki kirabolt egy járókelőt Kőbányán.
 

Előzetesben a vásárhelyi betörő

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit a napokban a Békés megyei rendőrökkel együttműködve a Csongrád megyei rendőrök fogtak el, miután több hódmezővásárhelyi ingatlanba tört be.

Pszichoaktív anyaggal kereskedett

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök bűnügyi őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított vásárosnaményi asszonyt.

Egyedi azonosítójellel való visszaélés

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári rendőrök vádemelést javasolnak egy szentbalázsi férfi ellen, aki a gyanú szerint átrendszámozta gépkocsiját.

Sorozatbetörők rendőrkézen

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hat személyt fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként a napokban a balassagyarmati nyomozók.

Lezárt ügy: Állatkínzás

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykőrösi rendőrök vádemelést javasolnak egy kocséri férfi ellen.

Emberölés a gyanú

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűncselekmény áldozata lett egy 55 éves nő Debrecenben.

Lefestett Szűz Mária szobor

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jánoshalmi rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 47 éves helyi férfit.