Bűnügyek

Utánfutóban megbújva próbáltak Magyarországra bejutni

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy román férfi által vezetett autó utánfutójában 5 migránst találtak megbújva a magyar és a román rendőrök a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. Velük szemben a román hatóságok járnak el.

Vádemelési javaslat

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagyatádi rendőrök befejezték a nyomozást a berzencei férfi ellen, aki a gyanú szerint halálos balesetet okozott.

Közel 1,5 kilogramm kokain

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A nyomozók a budapesti díler lakásában, valamint autójában is találtak kábítószert.

Győrig nyomoztak

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A keszthelyi rendőrök egy 32 éves és egy 28 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Elhagyta a baleset helyszínét

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mohácsi rendőrök négy órán belül beazonosították, majd elfogták azt a férfit, aki balesetet okozott az 57-es számú főúton, majd elhagyta a helyszínt.

Bankban verekedtek össze

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szigetszentmiklósi nyomozók vádemelést javasolnak egy 52 éves olasz férfi ellen.