Szigetelőszalaggal ragasztotta át a hatósági jelzéseket

A tatai rendőrök egy 32 éves román állampolgárt hallgattak ki gyanúsítottként.
A tatai rendőrök egy 32 éves román állampolgárt hallgattak ki gyanúsítottként.
A budapesti rendőrök befejezték annak a nőnek az ügyét, aki fiának a Kozma utcai börtönben, a beszélőn lufiba csomagolt új pszichoaktív anyagot adott át.
A budaörsi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást egy 38 éves helyi férfival szemben.
A győri rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy felfegyverkezve rabolt ki egy belvárosi üzletet.
A rendőrség vádemelést javasol két békéscsabai nő és egy vésztői férfi ellen, akik egy békéscsabai szórakozóhelyen prostituáltak kiközvetítésével is foglalkoztak.
Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást zártak le a napokban a balatonfüredi rendőrök.
A budaörsi rendőrök elfogták, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a 25 éves férfit és 22 éves társát.
Az ablakpárkányon hagyott kulccsal jutott be a házba, ahonnan aztán szerszámokat lopott. A rendőrök elfogták a gyanúsítottat.
Négy óra alatt negyven körözött személyt fogtak el a rendőrök Pest megye területén.
Alkatrészenként akart értékesíteni egy korábban bérbe vett autót egy makói férfi. A rendőrök a gyanúsítottat tetten érték, majd elfogták.