Fonyódon garázdálkodtak

Tavaly nyáron több gépkocsit, kukát és kandelábert rongált meg egy fiatal társaság.
Tavaly nyáron több gépkocsit, kukát és kandelábert rongált meg egy fiatal társaság.
A Hajdú-Bihar megyei rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyolc gyanúsítottal szemben fejezték be a nyomozást.
A balatonfüredi nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást egy helyi férfi ellen.
A nyomozók a Hodászon ellenőrzött járműben 142 gramm kábítószergyanús anyagot találtak.
Egy győri üzem telephelyén alakult ki szóváltás két férfi között, amelynek során egyikük egy késsel megszúrta vitapartnerét.
A dombrádi rendőrök elfogták és bűnügyi őrizetbe vették a külföldi elkövetőt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói elfogtak és őrizetbe vettek három kábítószer-kereskedőt.
Az oroszlányi nyomozók egy 18 éves helyi lakost hallgattak ki gyanúsítottként.
A debreceni rendőrök percenken belül elfogták azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint egy építkezésről tulajdonítottak el rézkábeleket, szerszámokat és műszaki cikkeket.
A váci rendőrök vádemelést javasolnak az ellen a 40 éves őrbottyáni lakos ellen, aki egy gáz-és riasztó fegyverrel többször rálőtt egy férfira.