Bűnügyek

Nyomozás indult

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vasárnap Verőcén a járőrök szabadítottak ki egy nőt egy bezárt autóból, ahova a váci rendőrök gyanúja szerint ismerőse zárta be a sértettet.

Védekezésből megszúrta

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Mezőzomboron megszúrta vitapartnerét.

Őrizetben a gyanúsítottak

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két miskolci férfit gyanúsít azzal a rendőrség, hogy alkalmi nőismerősüket bántalmazták, elvették értékeit, majd megkötözték, és egy erdős részen kitették autójukból.

Őrizetbe vették

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az emberölés kísérletével gyanúsított férfi elismerte tettét.

Padláson bújt el, egy kartondoboz alatt

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei nyomozók egy 28 éves férfit vettek őrizetbe egy nagymarosi rablással összefüggésben.

Autót loptak

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A belvárosi nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben két férfi ellopott egy autót, benne szerszámgépekkel, de egy közúti ellenőrzéskor lebukott.

Rendszámot cserélt

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy sziráki férfi ellen fejezték be a nyomozást a pásztói rendőrök.