Iskolatársukat bántották
Vádemelést javasol a rendőrség a dunaföldvári fiatalok ellen.
Vádemelést javasol a rendőrség a dunaföldvári fiatalok ellen.
A kőbányai nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben egy férfi azzal fenyegetőzött, hogy egy Örs vezér téri bevásárlóközpontban bombát fog robbantani.
Egy nőt megütött és megfenyegetett, három haragosára faléccel támadt egy helybeli férfi Makón. A rendőrök a gyanúsítottat előállították.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Egy 64 éves férfi gáz-riasztó fegyverével fenyegette meg ismerősét. A berettyóújfalui rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták.
A budapesti nyomozók elfogták azt a férfit, aki ellen három elfogatóparancs volt kiadva kábítószer-kereskedelem bűntett miatt.
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy szegedi férfival szemben, aki ellopta egy idős nő táskáját. A férfit a helyi körzeti megbízottak öt órán belül azonosították, elfogták és előállították.
Vádemelést javasol a rendőrség a tolnai férfi ellen.
A Kisvárdai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Szabolcs megyei települések óvodáiba és iskoláiba tört be.