Bűnügyek

Lezárt akta: Lopásért kell felelnie

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult egy 29 éves férfi ügye, aki több helyen is lopott Győrben.

Kifosztás miatt emelhetnek vádat

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki ellopta egy idős asszony táskáját Pécsett.

Elfogták a kábítószer-kereskedők dílerét

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók a házkutatások során többek között 192 gramm amfetamint, valamint 14 gramm marihuánát találtak és foglaltak le.

Azonosították és elfogták őket

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A budaörsi rendőrök egy férfit és egy nőt hallgattak ki gyanúsítottként a hétfőn este Budaörsön történt garázdaság ügyében.

Lezárt ügyek: Az ittas járművezetés káros következményei

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Továbbra sem érdemes szeszesital-fogyasztás után autót vagy motorkerékpárt vezetni! A Miskolci Rendőrkapitányság újabb öt esetben ittasan volán mögé ülő sofőrrel szemben élt vádemelési javaslattal.

Elfogták a betörő társát is

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették B. Nikolettet.