Kábítószer-birtoklás és terjesztés Tolnán
A rendőrök két férfit hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben.
A rendőrök két férfit hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben.
A bíróság mindkét új pszichoaktív anyaggal kereskedő férfit letartóztatta.
A kecskeméti rendőrök elfogták azt a 16 éves fiút, aki rövid időn belül három vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett.
A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a fiatalembert, aki Tiszalúcon megtámadott egy idősebb férfit.
A Kapuvári Rendőrkapitányság nyomozást folytatott súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 47 éves helybéli férfivel szemben.
A tapolcai rendőrök nyomozást folytattak egy 36 éves férfival szemben, aki két autót rongált meg és egy kempingben zaklatta a vendégeket.
A tatabányai rendőrök a napokban több ellopott tárgyat adtak vissza tulajdonosainak.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2018 februárjában megölte ismerősét.
A hajdúszoboszlói rendőrök elfogták azt a férfit, aki betört egy élelmiszerüzletbe.
A budapesti nyomozók vádemelési javaslattal zárták annak az ukrán férfinak az ügyét, aki ismeretlen társával betört egy kelenföldi házba, majd megkötözte és kirabolta az ott lakó nőt.