Bűnügyek

Lezárt akta – veszélyes autókázás

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Jászberényi Rendőrkapitányság vádemelést javasol, az ellen a 14 éves fiú ellen, aki édesanyja gépkocsijával okozott balesetet.

Többszázezer forint kárt okozott

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a helyszínen tetten érték azt a férfit, aki bádoglemezeket akart ellopni egy épületről Pécsett.

Lezárt akta – törtek, zúztak

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelést javasol az ellen a két fiú ellen, akik fedlapokat borogattak és törtek szét Kunszentmártonban a sétányon.

Ököllel rendezték a vitát

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tettlegességig fajult a vita két helybéli férfi között egy hódmezővásárhelyi szórakozóhelyen 2018 márciusában. A rendőrök bíróság elé állítás javaslatával zárták le a nyomozást a gyanúsítottakkal szemben.

Nincs elfelejtett bűnügy, minden részlet fontos

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Azonosították a Békés megyei rendőrök egy 21 évvel ezelőtt, Békéscsabán történt emberölés gyanúsítottját. A férfi, először tagadta a bűncselekmény elkövetését, majd miután a bizonyítékok egy részét elé tárták, részletes beismerő vallomást tett.

Rablás Egerben

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök néhány perc alatt elfogták a káli férfit.

Vascsöveket lopott

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az oroszlányi rendőrök rövid időn belül elfogták a 24 éves helyi férfit.

Eladta, majd visszalopta

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászsági rendőrök elfogták azt a fiatalt, aki először eladott egy ellopott mosógépet, majd végül visszalopta azt Jászfényszarun.

Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés Nyírmeggyesen

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittasság gyanúja miatt állítottak meg a rendőrök egy gépkocsival közlekedő férfit, akinél egy engedély nélkül tartott fegyvert találtak.

Lezárt ügy: gyerekjátékokat loptak

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A füzesabonyi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be az eljárást.