Bűnügyek

Gépjármű-ellenőrzésnek indult, elfogással zárult

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy balassagyarmati parkolóban ellenőriztek a rendőrök egy gépjárművet, amelyből kábítószergyanús növényi törmeléket és fogyasztásra alkalmas eszközt foglaltak le. A nyomozók egy 21 éves külföldi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Betörés miatt kell felelnie

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy férfi állítása szerint csak „pillanatnyi megingás” volt, hogy betört egy csongrádi házba, majd ellopta a család arany ékszereit, melyeket nemsokkal később eladott.

Túl sok kulcscsomó

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak az óbudai rendőrök az ellen a férfi ellen, aki több mint húsz kerékpárt lopott el egy III. kerületi lakótelepről.

Lezárt ügy: Rock megtalálta

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelést javasolt azzal a nyíregyházi férfival szemben, akinek lakásában 190 gramm kábítószert foglaltak le.

Készpénzt és ékszert vitt el a házból

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók őrizetbe vettek egy férfit, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben lopás miatt.

Kettős emberölés Kenézlőn

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a bejelentést követően azonnal elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint megölt két asszonyt Kenézlőn.

Kifosztás miatt emelhetnek vádat

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Együtt italoztak, majd kifosztotta alvó ismerőseit egy férfi Komlón.

Az utcán bántalmazta

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Dabasi Rendőrkapitányság Örkényi Rendőrőrs nyomozói vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy tatárszentgyörgyi férfi ellen.