Lezárt akta: letépték a láncát, és megütötték egy gáz-riasztó fegyverrel

A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A baktalórántházi rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy feltételezett elkövetőt.
Kecskeméten találtak rá a rendőrök a 21 éves asszonyra, akit fogolyszökés miatt köröztek.
Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki táskát lopott Hódmezővásárhelyen.
A veszprémi rendőrök elfogtak egy 29 éves helyi férfit, és gyanúsítottként hallgatták ki.
A Nemzeti Nyomozó Iroda miskolci egysége több rendőri szerv bevonásával nagyszabású akció keretében fogta el egy kábítószer-kereskedő szolnoki bűnbanda tagjait. Vagyonvisszaszerzési eljárás keretében több mint 130 millió forintnyi vagyont zároltak.
Kétkerekűt lopott egy férfi Szegeden. Az ügyben nyomozás indult.
A rendőrök gyanúja szerint kristályt árult egy nő és három férfi, ezért elfogták és őrizetbe vették őket.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ellen, aki hamisan azzal vádolt egy járművezetőt, hogy elütötte őt.
A Nemzeti Nyomozó Iroda összesen ennyi pénzt foglalt le még tavasszal különböző magyarországi bankszámlákon egy Ukrajnában, illetve Georgiában (Grúziában) tevékenykedő bűnbandához köthetően. Az eljárást vezető svájci hatósággal az Europolon és az Eurojuston keresztül működtek együtt a nyomozók.