Több mint kilencmillió forintot csalt ki
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki 2015 tavasza óta több mint 20 sértettet csapott be Budapesten.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki 2015 tavasza óta több mint 20 sértettet csapott be Budapesten.
A rendőrök tetten érték azt a két férfit, akik tizenhárom gépjárművet törtek fel az elmúlt egy hónapban Budapesten. Mindketten bűnügyi őrizetben vannak.
Három férfit vettek őrizetbe a pásztói nyomozók.
A Csongrád megyei rendőrök befejezték a nyomozást két férfi ellen, akik a gyanú szerint egy szegedi szórakozóhely előtt dulakodtak, majd egyikőjük megszúrta vitapartnerét.
A rendőrök azonnal felismerték a felvételen látott kisvárdai férfit.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy közlekedési baleset miatt kiszállt a kocsijából, majd odalépett a másik járműhöz és a vezető oldali ablakot ütötte.
Vádemelési javaslattal zárult a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon indult nyomozás.
A kisfiúnak édesanyja adta oda a készüléket a terézvárosi bevásárlóközpont egyik üzletében, hogy az ügyintézés ideje alatt játékkal foglalja el magát.
A rendőrség lopás vétség, valamint orgazdaság vétség miatt rendelt el nyomozást.
A két gyöngyösi férfi ellen eljárás indult.