Betörte a kirakat üvegét
Egy órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki ököllel betörte egy pápai üzlet kirakatát.
Egy órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki ököllel betörte egy pápai üzlet kirakatát.
Újabb helyszínen találtak lőfegyvereket és lőszereket a nyomozók.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói befejezték a büntetőeljárást az 53 éves nővel szemben, akit emberölés bűntett kísérlet elkövetésével gyanúsítottak.
A rendelkezésre álló adatok alapján öt gépkocsit tört fel a kecskeméti gyanúsított.
Vádemelési javaslattal zárult annak a férfinak az ügye, aki még 2012-ben rabolt ki egy kőbányai postahivatalt.
Előzetesben a két gyanúsított.
Egy nap alatt hat embert fogtak el a rendőrök Budapesten.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott egy 55 éves harkai lakos ellen, aki az utcán baltával támadt rá egy férfira.
A budaörsi rendőrök egy 62 éves vértesboglári nőt fogtak el, akinek kezdeményezték a bíróság elé állítását.
Anyát és fiát találták holtan közös otthonukban.