Gyermekkorú akart rabolni
A rendőrök fél órán belül elfogták azt a 13 éves fiút Szerencsen, aki egy vele egykorú gyermektől fenyegetéssel akarta elvenni telefonját, majd pénzt követelt tőle.
A rendőrök fél órán belül elfogták azt a 13 éves fiút Szerencsen, aki egy vele egykorú gyermektől fenyegetéssel akarta elvenni telefonját, majd pénzt követelt tőle.
Az igali rendőrök pár percen belül elfogták a sofőrt.
Józsefvárosban fosztottak ki egy alvó férfit, még a helyszín közelében elfogták őket.
Befejezte az emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tízmillió forint értékű drog feketepiacra kerülését akadályozták meg a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai.
Egy késszúrással ölte meg férjét a cinkotai nő.
Belehalt sérüléseibe a 65 éves férfi.
Közel fél kilogramm kokaint foglaltak le a rendőrök Székesfehérváron.
A rendőrök azonosították majd elfogták azokat a putnoki fiatalembereket, akik több helyi lakásba betörtek, illetve egy iskola műhelyéből szerszámokat loptak el.
A pápai rendőrök három férfit állítottak elő, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak.