Bűnügyek

A templomból is lopott

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogtak egy 25 éves férfit, aki közel egy hónap alatt Csornán egy vendéglőbe és egy virágboltba is betört, majd az egyik helyi templomból is megpróbált pénzt lopni.

Rendőrkézen a belvárosi kifosztók

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A hétvégén két belvárosi kerületben is történtek kifosztások, a rendőrök mindkét esetben perceken belül elfogták a gyanúsítottakat.

Elhagyta a baleset helyszínét, vádemelést javasolnak ellene

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök vádemelést javasolnak az ellen a sofőr ellen, aki két személygépkocsinak is nekiütközött a városban, majd autójával elhajtott a helyszínről.

Lopott autókat bontottak

ORFK Kommunikációs Szolgálat

A rendőrök felszámolták azt a biatorbágyi illegális autóbontót, ahol kizárólag lopott járműveket bontottak alkatrészeikre.

Egy napon belül elfogták

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki két elöltöltős puskát, gáz-riasztó töltényeket, lőport és vadásztőrt is lopott Tárkányon.

Horgászbotot loptak

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két férfit hallgattak ki a miskolci rendőrök gyanúsítottként, akik egy harsányi férfit horgászat közben bántalmaztak, majd elvették horgászbotjait.

5 percnyi autózás

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem csak az autót vitte el, hanem kábítószer is volt az ittas fiatalnál.

Előzetesben a hejőpapi támadó

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozási bíró további fogvatartását rendelte el a gyanúsítottnak.

Lezárt ügy: Szexuális erőszak Debrecenben

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást az ellen a három gyanúsított ellen, akik a megalapozott gyanú szerint egy lépcsőházban erőszakoskodtak egy fiatal lánnyal.