Bűnügyek

A biznisznek vége

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A soproni rendőrök – a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ munkatársaival – négy kábítószer-kereskedőre csaptak le.

Hadüzenet

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Közel háromszáz szakemberrel vesszük fel a harcot a kiberbűnözők ellen.

Felelnie kell a bántalmazónak

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy agresszív férfi bántalmazott egy másik férfit Szegeden. Az ügyben nyomozás indult.

Levadászva

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök vetettek véget egy vezetéstől eltiltott sofőr ámokfutásának, aki elhajtott a helyszínről, miután elütött egy kerékpárost.

Elfogták a szegedi autótolvajt

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyomozás indult annak a férfinak az ügyében, aki kocsit lopott Szegeden.

Emberölés: befejezett nyomozás

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Élettársát ölte meg egy férfi a megalapozott gyanú szerint tavaly áprilisban a XIV. kerületben, miközben a nő kisfia is a lakásban volt. A gyilkosság után az elkövető egy szuperhős filmre ült be az anyjával, a budapesti nyomozók a moziban fogták el. Az eljárást most fejezték be.

Elfogták a hevesi sorozatbetörőt

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók tíz vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják a 30 éves helyi férfit.

Besurranó tolvajt fogtak el

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kalocsai rendőrök jelenleg három lopással gyanúsítanak egy 25 éves miskei lakost. A férfi a nyomozók szerint bűncselekményekből tartja el magát, így várhatóan további ügyeket tudnak hozzá kötni.

Útban hazafelé fogták el zsákmányával az elkövetőt

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy oroszlányi férfi éppen az utcán sétált két bőrönddel, amikor a rendőrök megállították őt. Az átvizsgálás során lopott tárgyak kerültek elő.