Bűnügyek

Csalás miatt őrizetben

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád megyei rendőrök őrizetbe vettek egy szolnoki férfit, aki több mint 50 sértettet károsított meg azzal, hogy a kölcsönkért pénzösszegeket nem, vagy csak részben fizette vissza.

Emberölés kísérlettel gyanúsítják

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogtak egy székesfehérvári férfit, aki háromszor mellkason szúrta ismerősét.

Elfogták

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Isaszegen, egy sörözőben fogták el Sz. Lajost, akit rablás miatt kerestek a rendőrök.

Munkaadóját lopta meg

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pénzt vett ki egy fiatalkorú fiú Kunágotán annak a férfinak az autójából, akinek a földjén dolgozott.

Előzetesben a tolvaj

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vecsési rendőrök fogták el az 50 éves férfit.

Őrizetben a járdánházi támadó

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták lakásán azt a fiatalkorú fiút, aki Járdánházán késsel fenyegetőzve megpróbálta megszerezni egy helyi kisbolt napi bevételét.

Visszakapta az unokája ellopott rollerjét

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kazincbarcikai rendőrök visszaadták az eltulajdonított sporteszközt egy helyi idős bácsinak.

Lopás az éj leple alatt - videóval

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fürdőzőktől loptak Siófokon, a rendőrök egy óra alatt elfogták a feltételezett elkövetőket.