Bűnügyek

Egy nap alatt elfogták

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Rablással gyanúsítják a 34 éves pápai férfit.

Késsel követelte a bevételt

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

A tokodi bolt eladói a rendőrök kiérkezéséig visszatartották a bűncselekmény elkövetőjét.

Kevesebb mint 4 óra

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök kevesebb mint 4 órán belül elfogták, majd őrizetbe vették a jászkiséri rablás gyanúsítottját.

Az utcán bántalmazta

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy 69 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a szécsényi rendőrök.

Munkahelyén verekedett

Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

Ittasan bántalmazta a biztonsági őrt egy férfi Szigetváron.

Fokhagymát loptak

Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

Üzletszerűen elkövetett lopás miatt indított eljárást a Makói Rendőrkapitányság két helybeli férfi ellen, akik a gyanú szerint több alkalommal tulajdonítottak el fokhagymát egy makói cég telephelyéről.

Garázdaság Vas megyében

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

A szóváltást tettlegesség is követte Szombathelyen.