Bűnügyek

Elfogták „Zsuzsát”

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Nem valódi nevén mutatkozott be és lopta meg alkalmi ismerősét egy budapesti nő.

Kábítószerrel kereskedett, őrizetbe vették

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, akitől kábítószergyanús anyagot foglaltak le, és a gyanú szerint korábban több embernek adott el kábítószert.

Idős gondozottjait lopta meg

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy ajkai nő közel egymillió forintot lopott el, a rendőrök tetten érték.

Kitépte a kezéből a mobiltelefonját

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy 19 éves nő egy csepeli buszon rabolt ki egy fiatal lányt, majd amikor a sértett visszakérte a készülékét, bántalmazta őt.

Segédmotorokat és személyautókat vittek el

Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vettek a hódmezővásárhelyi rendőrök egy 32 éves férfit, aki társaival két segédmotort és három személyautót vitt el Mindszentről. Az ügy egyik gyanúsítottját már korábban előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

Betörőket fogtak el a rendőrök

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogtak két férfit, akik betörtek egy battonyai családi házba és műszaki cikkeket, szerszámokat, valamint berendezési tárgyakat vittek el.

Súlyosan bántalmazták ismerősüket

Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság nyomozói három 19 éves helyi fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben.