Gyalogosgázolás Budapesten
A járművezető segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről, a rendőrök néhány órán belül elfogták.
A járművezető segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről, a rendőrök néhány órán belül elfogták.
A gyanúsított és gyerekkorú társa a ház emeletén, egy szekrény mögé próbált meg elbújni a rendőr elől Kenderesen.
Nemcsak a Biblia tanításai, hanem az ellopott táska rejtett értékei is ismeretlenek maradtak a 17 éves gyanúsított előtt.
Az egri rendőrök befejezték a nyomozást.
A megalapozott gyanú szerint több tucat lopást követett el a két gyanúsított Debrecen külterületén.
Az ablakon mászott be, majd azon keresztül kimászva próbált meg elmenekülni a férfi Jászberényben.
A rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Ózdon ellopott egy autót.
Összehangolt csapatmunka eredményeképpen kerültek rendőrkézre a - vezetői engedély megszerzéséhez szükséges - hamis egészségügyi igazolást készítő és árusító hálózat tagjai.
A rendőrök szinte azonnal elfogták azt a férfit, aki Erdőhorvátiban két házba is be akart törni. Az őt megfutamító egyik idős hölgynek menekülés közben súlyos sérülést okozott.
A kecskeméti rendőrök beazonosították és elfogták azt a 13 éves fiút, aki a megalapozott gyanú szerint egy 89 éves nénit megtámadott és ellopta a táskáját.