Beismerte tettét
A férfi még szeptemberben tört be egy épületbe, ahonnan egy hangfalat tulajdonított el.
A férfi még szeptemberben tört be egy épületbe, ahonnan egy hangfalat tulajdonított el.
A sértett megzavarta a gyanúsítottat és visszatartotta a járőrök kiérkezéséig.
A füzesabonyi rendőrök kábítószer birtoklása bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a két nővel szemben, akik a megalapozott gyanú szerint munkaadójuk árukészletéből ruhákat tulajdonítottak el.
Több mint egymillió forintot lopott munkáltatójától egy 18 éves szegedi férfi. A pénzből utazott, szállodában aludt, autót vett. Lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.
Az egyik férfi a lakóház előtti autóban ülve felvette a rendelést, majd társai kihozták a lakásból az új pszichoaktív anyagot a vásárlóknak.
A rendőrök a férfit és 17 éves társát rövid időn belül elfogták a helyszínen.
A kunszentmiklósi rendőrök kényszerítés, kiskorú veszélyeztetése és garázdaság miatt vették őrizetbe a dunavecsei gyanúsítottat.
Fél órán belül azonosították és elfogták a komáromi rendőrök a pénztárca tolvajt.
Időskorú nőket szemelt ki áldozatául Tiszalökön a gyanúsított.
A rendőrség nem szólította fel a szervezőket a váci rendezvény befejezésére.
Ismert mobilszolgáltatók nevében küldenek hamis SMS-eket, amelyekkel gyanútlan felhasználókat próbálnak megtéveszteni.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.