Bűnügyek

Egy üveg whisky

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Az igazoltatáskor találták meg a kalocsai járőrök az ellopott alkoholt.

Kábítószer-kereskedőt fogtak

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a férfi lakásán tartott házkutatáskor közel fél kilogramm marihuánát és több mint öt kilogramm kábítószergyanús fehér port találtak és foglaltak le.

Ablakon mászott be a házba

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

A tamási fiatalember beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Halálos késszúrás

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy debreceni férfi az áldozat. A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Ferencet.

Autófeltörés közben érték tetten

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az V. kerületben fogták el az óbudai rendőrök azt a két férfit, akik feltörtek egy autót a belvárosban.

Kábítószerrel kereskedtek

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy napon belül elfogták azt az öt férfit, akik szervezetten árultak kokaint, amfetamint, marihuánát és ecstasyt Budapesten.

Őrizetben

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Mobiltelefont tulajdonított el a 20 éves balassagyarmati férfi.