Bűnügyek

Garázdaság Szekszárdon

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy 18 éves és egy 20 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben.

Garázsokat tört fel

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vádemelést javasol egy mártélyi férfival szemben. Sz. Ernő a gyanú szerint garázsok tetejét bontotta meg, csőszerelési idomokat és csillárokat lopott el.

Gépkocsikat törtek fel

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A férfi és társai két alkalommal blokkoltak Budapest belvárosában személygépkocsi zárszerkezeteket és tulajdonítottak el műszaki cikkeket és iratokat.

Rabolt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti járőrök a helyszínen elfogták azt a 21 éves nőt, aki a ruházatába rejtve különböző termékeket lopott el egy megyeszékhelyi áruházból, majd a megtartásuk érdekében megfenyegette és bántalmazta az üzlet biztonsági őrét.

Késhegyig fajuló vita

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök még a helyszínen elfogták azt a férfit, aki Miskolcon, rövid vitát követően egy késsel többször megszúrva, életveszélyes sérülést okozott ismerősének.

Kábítószer-kereskedők és fogyasztóik rendőrkézen

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Mezőkövesden fogták el azt a „dílert-párost”, akik a gyanú szerint saját maguk által Erdőbényén előállított kábítószert adtak el egy férfinak és egy nőnek.

Zsarolás Komádiban – videóval

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök elfogták és őrizetbe vették a két gyanúsítottat.