Bűnügyek

Vasat lopott - elfogták

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogták azt a helyi férfit, aki a megalapozott gyanú szerint vasanyagot tulajdonított el egy ingatlan udvaráról.

Kábítószert termesztett a pincében – képekkel

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A soproni rendőrök 2741 gramm marihuánát és kábítószer termesztéséhez szükséges eszközöket foglaltak le egy helyi férfitől.

Betörőt fogtak

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a hódmezővásárhelyi nyomozók azt a 34 éves férfit, aki 2015 márciusában összesen hét hódmezővásárhelyi és mártélyi ingatlanba tört be. Két helyről nem vitt el semmit.

Rablás Vásárosnaményban

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a bejelentést követően a feltételezett tettest néhány percen belül a helyszín közelében elfogták.

Tehergépkocsiból lopott

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A férfi feltörte, megrongálta a gépjárművet, majd kilopta belőle a technikai eszközöket.

Belehalt a bántalmazásba

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy józsefvárosi vendéglátóhelyen bántalmazták a férfit.

Elfogás Mátészalkán

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az eljárás adatai szerint a gyanúsított fogyasztotta és árulta is a kábítószert.

Őrizetben a kerékpártolvajok

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két szlovák gyanúsított Rajkán egy társasház tárolójából két nagyértékű kerékpárt tulajdonított el.