Lezárt ügyek: Gyereket rabolt ki
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy fiatalemberrel szemben, aki Miskolcon kirabolt egy gyereket.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy fiatalemberrel szemben, aki Miskolcon kirabolt egy gyereket.
A 36 éves gyanúsított több hónapja életveszélyesen fenyegette, zsarolta volt munkatársát.
A győri rendőrök bruttó 309,5 gramm kábítószergyanús növényi származékot, bruttó 503,4 gramm kábítószergyanús fehér színű port és bruttó 30,6 gramm kábítószergyanús anyagú tablettát foglaltak le.
Kötekedtek, majd barátkoztak a sértettel, közben ellopták telefonját.
A Mezőcsáti Rendőrőrs nyomozói őrizetbe vették azt a férfit, akinek a Miskolci Járásbíróság lopás bűntett elkövetése miatt rendelte el körözését.
Békéscsabán elfogtak a rendőrök egy nőt, aki a gyanú szerint besurrant egy családi házba. Mikor a tulajdonos tetten érte elmenekült, de a járőrök rövid időn belül előállították.
A rendőrök két órán belül elfogták azt a 18 éves fiatalembert, aki az egyik tapolcai benzinkúton erőszakkal vette ki áldozata zsebéből a mobiltelefonját és egy tízezer forintos bankjegyet.
A 49 éves gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta az asszonyt, hogy az belehalt sérüléseibe.
A rendőrök gyorsan elfogták azokat a martfűi fiatalokat, akik vadászengedély nélkül vadásztak Tiszaföldvár külterületén.
A győri rendőrök rövid idő alatt elfogták az örjöngő férfit.