Bűnügyek

Álnéven bujkált - fotókkal

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csalás és súlyos testi sértés miatt is elfogatóparancs volt érvényben azzal az 51 éves férfival szemben, akit elfogtak és őrizetbe vettek a kiskunfélegyházi rendőrök.

Elfogták a gyarmati emberölés gyanúsítottját

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy fiatalkorú gyanúsított ellen.

KMB: Csoki lett a kerékpárból

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyi körzeti megbízott és járőrtársa a bűncselekmény elkövetésétől számított 24 órán belül visszaadta jogos tulajdonosának az ellopott kerékpárját Girincsen.

Rátámadt a rendészekre

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Önkormányzati Rendészet intézkedő munkatársaira támadt egy miskolci férfi, akivel szemben a rendőrség büntetőeljárást indított.

Tizenöt település, több tucat bűncselekmény - videóval

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói öt férfit hallgattak ki gyanúsítottként, akik négy megye területét érintő, több tucat vagyon elleni bűncselekmény elkövetését ismerték el.

Megállította, megütötte, elvette

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablás gyanúja miatt vettek őrizetbe egy 25 éves férfit a bátonyterenyei nyomozók.

Baráti zsarolás - videóval

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Hat elfogató parancs volt érvényben az ellen a férfi ellen, aki hónapokon át zsarolta és fenyegette egy barátját.