Menekült a rendőrök elől Tapolcán
Egy Tapolca környéki 27 éves férfinak egyedi azonosító jellel visszaélés és engedély nélküli vezetés miatt kell felelnie.
Egy Tapolca környéki 27 éves férfinak egyedi azonosító jellel visszaélés és engedély nélküli vezetés miatt kell felelnie.
A budapesti rendőrök elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki azt a holland nőt, aki a gyanú szerint több késszúrással ölte meg párját.
A pétervásárai rendőrök néhány órán belül elfogták a 24 éves gyanúsítottat.
A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a hajdúhadházi lakost, aki kifosztott két padon alvó embert Debrecenben.
Egy héten belül két nőre támadt rá az a férfi Tatabányán, akit a rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek.
Üzletek ajtaját törte be, és még egy előtetőre is felmászott, hogy értékeket lopjon az a salgótarjáni tolvaj, akit a nyomozók őrizetbe vettek.
Sajtótájékoztató keretében számoltak be a zalai rendőrök az ügy részleteiről.
A balatonalmádi rendőrök állatkínzás miatt indítottak nyomozást egy balatonfűzfői lakos ellen.
Pest megyei rendőrök kíséretében vonult börtönbe egy körözött férfi.
Nem örülhetett sokáig csalásból megszerzett pénzének a férfi, aki ereszcsatornát cserélt ki a sértett esztergomi házában.