Bűnügyek

Fiatalkorú rablók

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a két fiút, akik Miskolcon erőszakkal vették el egy fiatalkorú társuktól annak mellényét.

Rablók rendőrkézen

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a két fiatalt, akik Encs egyik utcájában fenyegetéssel vették el egy arra gyalogló fiatal férfitől értékeit.

Vádemelési javaslat

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást egy helyi nővel szemben, aki a megalapozott gyanú szerint nem gondoskodott megfelelően kutyájáról.

Elfogták a bűnszervezet irányítóját

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

11 elfogatóparancs volt érvényben adócsalás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt azzal a kecskeméti férfival szemben, aki közel 10 hónapig bujkált a hatóságok elől.

Lopás Dombóváron

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a helyi nő ellen.

Csaknem 70 millió forintnyi kárt okoztak

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a három férfit, akik még szeptemberben raboltak ki egy aranykereskedéssel foglalkozó céget.

Beismerte tettét

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint babaruhákat és tisztálkodási eszközöket lopott az épületből a tatabányai férfi.