Öt órán belül rendőrkézen
Kihasználta a ház nyitott ajtaját az a gyanúsított, aki egy idős asszonytól vette el a pénztárcáját.
Kihasználta a ház nyitott ajtaját az a gyanúsított, aki egy idős asszonytól vette el a pénztárcáját.
A 29 éves férfi minden előzmény nélkül egy kalapáccsal ütötte fejbe a sértettet.
A taszári egyenruhások elfogtak egy kaposkeresztúri férfit, aki lovas kocsijáról éppen fát pakolt le, amit korábban egy erdőből vágott ki és lopott el.
22 éves albán nő csempészett kábítószert Röszkénél.
Az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, akinek csömöri házában több, mint 50 tő kábítószergyanús növényt találtak a gödöllői rendőrök.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói befejezték a nyomozást a zagyvaszántói emberölés ügyében.
Egy közel 140 millió forintot érő szállítmány, 6.488 pár lábbeli eltulajdonítása miatt, 2013. augusztusában indított büntetőeljárást fejezett be a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.
Nagylakon fogták el azt a két brit állampolgárt, akik az ország több pontján fizettek hamis bankkártyával.
A gyanúsítottak leitatták a sértettet és elvitték az értékeit.
Az abádszalóki rendőrök lopás vétség elkövetése miatt indítottak eljárást két fiatalkorú fiú ellen, akik Tiszaburán az erdőből akartak fát lopni.