Elfogták a szállodai tolvajt
A 28 éves budapesti férfi gyanúsítható azzal, hogy több belvárosi szállodából készpénzt és különböző értéktárgyakat tulajdonított el.
A 28 éves budapesti férfi gyanúsítható azzal, hogy több belvárosi szállodából készpénzt és különböző értéktárgyakat tulajdonított el.
Befejezte a rendőrség a nyomozást azzal a férfival szemben, aki Miskolcon több alkalommal megfenyegette, illetve bántalmazta egy helyi ismerősét azért, hogy tartozását megkapja tőle.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelési javaslattal fejezte be a napokban azt nyomozást, amelyet egy embercsempész bűnszervezet tagjai ellen folytatott.
A nagyatádi rendőrök egy nagykorpádi lakóház szobájában vaddisznó malacokat találtak, amelyeket „gazdájuk” egy helyi férfitől vásárolt.
Vádemelést javasol a rendőrség egy gyógymasszőr ellen, aki a gyanú szerint gondatlanságával egy ápolt halálát okozta.
Kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt két férfit helyeztek előzetes letartóztatásba Kaposváron.
A kisvárdai rendőrök rövid időn belül kiderítették, hogy kik azok, akik hátrahagyták a kerékpárokat.
A monori rendőrök őrizetbe vették azt a négy férfit, akik a sértetteket megfenyegették és készpénz átadására kényszerítették őket.
A dabasi kamionsofőrt Gyöngyös közelében igazoltatták a rendőrök.
Ismerőse személygépkocsiját vitte el a 25 éves helyi férfi.