Bűnügyek

2 órán belül

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A máriapócsi rendőrök a bejelentést követően 2 órán belül a feltételezett elkövetőt elfogták, az ellopott kerékpárt megtalálták és vissza is adták tulajdonosának.

Előzetes letartóztatásban

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csoportos rablás gyanúsítottjainak átkísérése a bíróságra.

Vádemelés a bántalmazó ellen

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy fiatal férfi a volt barátnőjét ököllel kétszer megütötte úgy, hogy a lánynak eltörött az orr- és az arccsontja. A rendőrök befejezték az ügyében folytatott nyomozást és most vádemelést javasolnak ellene.

Embercsempészeket fogtak el az Oktogonnál (videóval)

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök Budapesten csaptak le két férfira, akik megalapozottan gyanúsíthatók embercsempészés bűntett elkövetésével. Letenyétől a fővárosig vezettek a szálak.

Megtalálták, visszaadták

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bejelentéstől számított két napon belül visszaadták a kecskeméti rendőrök az ellopott kerékpárt a sértettnek.

Őrizetben az embercsempész

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy szír állampolgárt akart Ausztriába vinni a szerb sofőr.

Befejezték a nyomozást

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy férfit gyanúsítanak a vasi nyomozók.

Előzetes letartóztatásban a fiatalkorú besurranó

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Célkörözési Csoport munkatársai 2014. július 23-án elfogták a Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya által vagyon elleni bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözött 14 éves fiút.