Bűnügyek

Egy bombariadó, három gyanúsított

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két lajosmizsei férfi megbízásából egy 17 éves fiatalember tett bejelentést a rendőrségre, hogy egy kecskeméti gyárban bomba fog robbanni.

Bíróság elé állítási javaslat lopás miatt

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szolnoki Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Iván szolnoki lakos ellen.

Illegális szeszraktárt számoltak fel a rendőrök

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók egy nyíregyházi ipari telep raktárhelyiségében több mint ötmillió forint értékű tiszta szeszt találtak.

Eredményesen dolgoztak a szombathelyi rendőrök

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A trükkös módszerekhez folyamodott gyanúsítottak előzetes letartóztatásban vannak, míg a garázda fiatalok szabadlábon védekezhetnek.

Vádemelés a pékség fosztogatói ellen

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két székesfehérvári férfi bő egy hónap alatt négyszer tört be egy pékségbe. A rendőrök befejezték az ügyükben folytatott nyomozást és most vádemelést javasolnak ellenük.

Kerékkötők őrizetben

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három órán belül elfogták a rendőrök a miskolci kerékpártolvajokat.

Vádemelési javaslat állatkínzás ügyében

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult a napokban a Veszprémi Rendőrkapitányságon egy 2014. január 6-án állatkínzás vétsége miatt indított eljárás.