Bűnügyek

Lezárt nyomozás: szeméttároló konténereket gyújtott fel

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelést javasol azzal a 21 éves kisvárdai fiúval szemben, aki a megalapozott gyanú szerint egy kisvárdai lakótelepen 7 szeméttároló műanyag konténert gyújtott fel.

Megdobták, majd megrángatták

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A garázdasággal gyanúsított férfiakat előállították a hatvani nyomozók.

Gázolajtolvajok őrizetben

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A négy férfi az autópálya parkolójában álló kamionokból lopta a gázolajat. A dunaújvárosi rendőrök elfogták és őrizetbe vették őket.

Konyhakertekből loptak

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lábnyomok vezetett a tettesek nyomára Gönyűn.

Elfogták a szolnoki támadót (frissítve)

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a Szolnokon 2014. június 28-án történt szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt indított eljárásban elfogta a gyanúsítottat.

Fűkaszákat foglaltak le

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sárbogárdi rendőrök még aznap megtalálták az ellopott kisgépeket.

Lezárt ügyek: „Azt hiszed, itt most el fogsz menni?”

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy férfivel szemben, aki Tiszaújvárosban útját állta egy kerékpárosnak, majd bántalmazta a biciklist.

Köszönőlevél: Kiemelkedő példa

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrtanulók segítségével a rendőrök azonnal elfogták azt a férfit és nőt, akik Miskolcon kifosztottak egy férfit.

Viperától a szamurájkardig

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A verekedésnek a kiérkező rendőrök vetettek végett.