Négy nő fosztott ki egy idős férfit Zalaegerszegen (videók)
A zalaegerszegi nyomozók három órán belül elfogták őket.
A zalaegerszegi nyomozók három órán belül elfogták őket.
Négy férfi két hipermarketben több alkalommal tulajdonított el nagy mennyiségű árut 2014. május 21-én mindaddig, amíg egy balatonfüredi szolgálaton kívüli nyomozónak nem vált gyanússá a társaság.
A két gyanúsított pénzkazettát tulajdonított el a tatai boltból.
A gyanú szerint a tatabányai férfi és nő kamatos kamatra adott kölcsön.
Bőcs külterületén érték tetten a kormányhivatal halászati-vadászati felügyelői azt a triót, akik engedély nélkül halásztak a Hernád folyón.
A szolnoki nyomozók a napokban elfogták azt a férfit, aki a város területéről több mint egy tucat kerékpárt lopott el.
Békéscsabán, az egyik söröző kerthelyiségében két férfit szúrt meg a 36 éves T. Norbert. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntett és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést ellene.
A férfi 2014 februárjában Mezőszentgyörgyön és Lepsényben összesen négy kerékpárt lopott el. A székesfehérvári rendőrök befejezték a nyomozást és vádemelést javasolnak ellene.
A 28 éves R. Péter és a 27 éves H. Ferenc Mátyás egy szórakozóhely előtt kötött bele a sértettbe és barátnőjébe.
A házigazda értékeivel távozott egy férfi Lengyeltótiból.